E-Stream a Bond Guide-ban

23. Februar 2021

E-Stream: „Az akkumulátor-alapú energiahatékonyság specialistája“

Az amerikai elnökválasztás kimenetele korszakváltást indított el a tiszta energiaforrások tekintetében - vagy legalábbis már nem fogja azt akadályozni. A német E-Stream, az „energiahatékonyság terjesztőjeként” teljesen új felvevőpiacokat lát megjelenni. Thomas Krämer ügyvezetővel és Stefan Hötte felügyelő bizottsági taggal beszélgettünk újból.

Krämer úr, miután a tavalyi utolsó negyedévben is beszélgettünk már, egyből egy haladó szintű kérdéssel kezdenénk: Mi a közös a Teslában és az E-Streamben?

Krämer: A Tesla, akárcsak az E-Stream lítium-ionos körcellákkal dolgozik. Ezeket ugyan bonyolultabb beépíteni, de lényegesen jobb teljesítményértékekkel büszkélkedhetnek, mint a hagyományos prizmatikus cellák. És ezt az előnyt használja ki a Tesla, akárcsak mi.


Hogyan képzeljük el ezeket a különbségeket? - Az alapanyagok tulajdonképpen azonosak.

Krämer: Különböző az úgynevezett cellakémia, amit itt alkalmazunk. A felépítéséből fakadóan a körcellák esetében sokkal nagyobb az energiasűrűség. A hátrány az, hogy ez nagyobb hőképződést is jelent - ezt kell a megfelelő technológiával felfogni ill. elkerülni.

Egy szektor technológiai vezető pozíciójából lefelé nézni köztudomásúlag nem szégyen: Hogyan oldja meg ezt a Tesla?

Krämer: A Tesla házon belüli fejlesztésű akkumulátor pakkokkal dolgozik és ezek már a szükséges hűtést is magukban foglalják. Ez azonban meglehetősen nagy súlyú. Az E-Stream ezzel szemben még egy lépéssel továbbment ill. ha úgy tetszik egy lépéssel visszább léptünk ebben a láncfolyamatban: Mi az akkumulátorcellák elrendezésével megpróbáljuk a hulladékhőt már annak keletkezésekor amennyire csak lehet elkerülni. Ami aztán megmarad, azt pedig a lehető leghatékonyabban elvezetjük. De a mi packaging rendszereink még ennél is sokkal többet tudnak. A Teslával szemben a mi celláink és nyomtatott áramköreink nincsenek egymással összehegesztve, csak összeillesztve. Így aztán ez lehetővé teszi számunkra, hogy a rendszeren belül lokalizálni tudjunk egyes, már nem annyira teljesítőképes cellákat és kicseréljük azokat. Ezzel pedig a teljes rendszer élettartamát növelni tudjuk.

Tényleg lehetséges az innováció ezen a területen?

Krämer: Erre igennel felelek, ha a cél a maximális csomagolási sűrűség. Ezt az E-Stream-mel elértük; ezzel ez most a technika csúcsa, ennél nagyobb sűrűség jelenleg nem lehetséges.

Mi a helyzet a nyersanyagok rendelkezésre állásával, amelyekre az elektro-mobilitásra való egyre nagyobbfokú átállással kétségtelenül soha nem látott mértékben nő majd a kereslet?

Krämer: A nemzetközi piacokon már most látható a verseny ezen nyersanyagok iránt - ennyit nyugodtan kijelenthetünk. Éppen ebből az okból kifolyólag már időben biztosítottuk az együttműködést egy ázsiai gyártóval, aki a celláinkat gyártja. Ennek megfelelően jelenleg napi 300.000 cellát tudunk szállítani. Igen fontosnak tartom ebben a tekintetben, hogy ne csupán hozzájussunk ezekhez a nyersanyagokhoz, de az újrahasznosíthatóságukkal is tisztában legyünk. A lítium-ionos akkumulátorok fokozódó elterjedésével ez a téma is egyre nagyobb jelentőséggel bír. Éppen ezért ez az egyik súlyponti kérdése a kutatásunknak és fejlesztésünknek is. És az E-Stream packaging rendszere jelenleg ebben a tekintetben is mérföldkőnek számít a világon, hiszen a már említett cella-kapcsolás révén a rendszereink másodszor is felhasználhatóak. Ezt a következőképpen kell elképzelnie: A teljesítmény csúcsértékek miatt egy autóban olyan akkumulátor rendszerre van szükségem, amelyik a teljesítménye 80 %-a felett teljesít. Egy bizonyos számú töltési ciklus után a cellák, a formájuktól függetlenül, nem képesek már 100 %-os teljesítményre. Csúcsértékek nélküli tartós használatban egy rendszer viszont 80 %-os teljesítménnyel még hatékonyan használható. Ez azt jelenti, hogy a cellákat, amelyeket nem használhatnak már az autóiparban, minden további nélkül be lehet építeni ipari vagy otthoni energiatároló rendszerekbe. Ezt a mi egyedülálló kapcsolási technológiánk teszi lehetővé, amely révén a rendszereink 100 %-os újrahasznosítása is lehetséges


Körülbelül milyen élettartamról beszélünk egy lítium-ionos akkumulátor esetében?


Krämer: A járműveknél természetesen más a terhelési profil, mint a már említett otthoni energiatárolóknál. És emellett az egyéni vezetési stílus is sokat nyom a latba. Ma abból indulunk ki, hogy egy lítium-ionos akkumulátor a teljesítőképessége 80 %-ára csökkenését követően kiszolgált és ki kell cserélni azt. Akik olyan megoldásokat kínálnak, amelyek lecsökkentik ezt a teljesítménycsökkenést, azok szintén szert tehetnek piaci részesedésre. Általánosságban véve ma 1000 feltöltési és kisütési ciklusból indulunk ki. Laborkísérleteink során mi már a majdnem 2000-es határt is elértük. Ezt egy példával szeretném bemutatni: Egy elektromos járműnek a hatótávolsága 350 km, ami manapság már szerencsére egy átlagos értéknek számít - ebben az esetben 1000 ciklussal akár 350.000 km-t tehetünk meg. Ez pedig bármely belső égésű motortól is remek teljesítmény lenne. Az E-Stream akkumulátor rendszereivel az elektromobilitás is versenyképesebbé válik.


Főként az „irányváltás” után az Egyesült Államokban most éppen az idei évben már nem először, új irányt kap a környezetvédelem is - mit gondol ebben a tekintetben a versenyhelyzet növekedéséről?


Hötte: Nem feltétlenül a konkurencia tekintetében, sokkal inkább az összes, környezetvédelmet érintő téma vonatkozásában látom úgy, hogy hatalmas lendületet kapott a téma, és ez így is van rendjén. Biden elnöksége alatt az USA visszalép a Párizsi klímaegyezménybe is. Ez pedig, ahogy már utaltak is rá, milliárdos nagyságrendű beruházásokat von majd maga után. Az, hogy az elmúlt négy évben Trump elnöksége idején az USA többé kevésbé elaludt egy kicsit ebben a témakörben, időbeli előnyt jelentett a nem amerikai kutatóknak, mint pl. nekünk is. Én elsősorban egy lényegesen nagyobb felvevő piacot látok és nem annyira a növekvő konkurenciát. Éppen az amerikai elnökválasztási eredmények nyilvánosságra hozatal után kaptunk megkereséseket az Egyesült Államokból a mi E-Stream akkumulátor celláink tekintetében - és itt rögtön „egy kicsit” nagyobb darabszámról van szó. Látszik, hogy Amerikában is felismerték, van egy nagyobb felvevőpiac a lítium-ionos cellák tekintetében.



Néhány héttel ezelőtt, a fox e-mobility-val folytatott beszélgetésből egy újabb érdekességről szereztem tudomást ezen a területen. Ők szállítják a know-how-t, rendelkeznek egy kész jármű-koncepcióval, de semmit sem gyártanak maguk. Hogyan kell ezt elképzelnünk az E-Stream esetében, Önök maguk gyártanak vagy csak gyártatnak?



Krämer: Is-is. Bizonyos alkatrészeket magunk gyártunk, egyebeket pedig előgyártatunk és beszállíttatunk. Ezeket aztán magunk rakjuk össze, és az értékteremtési láncunk egy fontos része házon belül található.


Hötte:
 Az E-Stream akkumulátor cellákkal működő kisautó: Ez valóban az egyik aktuális projektünk - természetesen együttműködésben. De még egyszer a könnyebb érthetőség kedvéért: az E-Stream-et leginkább egy akkumulátor-alapú energiahatékonysági szakértőként jellemezném. Ezek lehetnek egyes akkumulátor cellák, de lehetnek különböző formákhoz igazodó kerek, ovális vagy négyszögletes, szabadon méretezhető modulok is, amelyek gyorstöltést tesznek lehetővé. Ezeket a modul- vagy teljes akkumulátor-rendszereket pedig a legkülönfélébb felhasználási területek igényeihez tudjuk igazítani. Ezek lehetnek otthoni vagy ipari energiatárolók is, amelyek engedélyeztetése éppen folyamatban van vagy éppen járművek energiatároló egységei. 



Már az első beszélgetésünk alkalmával is említettük a tőkepiacokat. Meglepően rövid időn belül már meg is jelennek az Önök részvényei - mik a tervek ezzel kapcsolatosan?


Hötte:
 Elsőként a sajáttőke oldalával foglalkoztunk. Itt lehetőségként felmerült a közösségi befektetés (crowdinvesting) vagy a tőzsdei megjelenés. Első lépésben a közösségi finanszírozás mellett döntöttünk, de ez még nem indult el. Viszont az egyik nem zárja ki a másikat.



Mit mondana általánosságban: Inkább sajáttőke vagy idegentőke jellemzi az E-Stream-et? Lehetséges, hogy mindkettő és ennek még ki kell először derülnie?


Hötte:
 Jelenleg a növekedési szakaszban vagyunk, így egyelőre a sajáttőke befektetők felé fordulunk. Ez a jövőben természetesen változhat. Meggyőződésünk, hogy a részvényeink nagyon komoly potenciállal rendelkeznek. Mi egy nagyon fejlett energiatároló technológiával dolgozunk, amely a lítium-ionos körcellák felhasználása miatt a Tesla akkumulátor rendszereivel hasonlítható össze, sőt a mi cellakapcsolási technológiánk előnyei miatt a moduljaink teljes újrahasznosíthatóságát és a használt cellák újbóli használatát is lehetővé teszi. Azt gondolom, nem elbizakodottság azt állítani, hogy egy olyan közepes méretű vállalat vagyunk, amely igen meggyőző technológiával rendelkezik és biztosan egy meggyőző tőketörténetet, equity-sztorit tesz lehetővé.



Krämer úr, Hötte úr, nagyon köszönöm az idejüket és az érdekes betekintést valamint a friss információkat!


Az interjút Falko Bozicevic készítette.